Mezőmegyer története

Mezőmegyer területe az ókor óta bizonyosan lakott volt. Ezt bizonyítják a hun, avar, szkíta, gót, és honfoglalás kori sírok, melyeket a település környezetében tártak fel. A magyarok megtelepedése után Békés földvára vonzáskörzetébe tartozott. Első névelőfordulása 1215-ben figyelhető meg a váradi regestrumban, amelyben Tulcus, vagy Telkes néven említették, ám egy 1295-ből származó oklevélen már Matheu néven volt ismert, míg az 1300-as években már Megyernek nevezték. A terület és a település első birtokosa az Ábránffy család volt a XII. századtól. A falu ősi magja a Teleki ér nyugati partján feküdt, itt állt román stílusú temploma egészen a XVI. századig. A település eredeti mérete jóval nagyobb volt, mint ma, egészen Csaba mai belvárosáig ért. A régi falumag déli részén állt az Ábránffyak udvarháza, amelyet az 1400-as években kőkastélyra építettek át.

Az 1526-os mohácsi vész után azonban a virágzó Ábránffy-birtok gyors hanyatlásnak indult. 1556 után az ország három részre szakadt, Megyer a temesvári vilajet részévé vált, bár az erdélyi fejedelemség határa igen közel feküdt a településhez. Lakosai ebben az időben adót fizettek a törökök, az adott földesúr, harmadrészt az állam felé, kapuadó formájában. Az Ábránffyak jelentős ménest tartottak a település határában, mely jelezte gazdagságukat, de ennek nem sokára vége szakadt. Mivel Erdély pártiak voltak, lévén közel is húzódott a határ, János Zsigmondot biztosították támogatásukról. A Királyi Magyarország Habsburg uralkodója, I. Ferdinánd ezért bosszúból, és hogy példát statuáljon leromboltatta a csabai és a megyeri kastélyokat is. Az Ábránffyak elmenekültek, viszonylagos kontinuitást az itt maradt jobbágyok biztosították.

Az 1593-1606 között lezajlott tizenöt éves háború alatt Megyer a csapatok felvonulási területének számított, a lakosság létszáma tovább csökkent, ahogy továbbra is menekültek. Az egykor virágzó falu épületei gyors pusztulásnak indultak. 1606 után balkáni szerbekkel telepítik be a falut, melynek ekkori elnevezése Rácz Megyer. A török 1686-ban megkezdődött kiűzése folyamán Csabával együtt Megyer is elpusztult, mert a török felégette maga előtt, hogy az őt üldöző seregek ne tudjanak utánpótlást vételezni. 1705-ben a környéken még akkor lakott szerbek maradékai fosztogatni kezdték azt, ami a településből megmaradt, amely után teljesen elnéptelenedett pár évtizedre. Ekkor szűnt meg a kontinuitás a középkori faluval, melynek román stílusú templomának alapjai még 1733-ban látszottak.

Miután Harruckern János György a Habsburg udvarnak tett szolgálataiért cserében megkapja Békés vármegyét, megkezdődik Megyer betelepülése, de nem, mint önálló község szerepelt. Gerla falu pusztájaként volt ismeretes. Harruckern Ferenc halála hozott némi változást, mivel neki nem volt fiúörököse, leányai és annak családtagjai a Harruckern-vagyon felosztásán nem tudtak megegyezni, ezért 1798-ban Bécsben birtokfelosztásról döntöttek, és határozták meg az öröklés pontos feltételeit az egyes családtagokra vonatkozóan. Megyer a csabai rátához került. Új lakosai Dobozról, Gerláról, és Csabáról települtek be, magyarok és szlovákok vegyesen, körülbelül ugyanakkora arányban. A pusztafoglalások során lassan meghonosodott új neve is: Dobozmegyer. Szegény rétegek, telkes jobbágyok, és zsellérek lakták, közvetlen környezete nádas, zsombékos volt.

Az 1850-es évektől lassan elkezdődik a falu városiasodása, Csabával párhuzamosan. Lakosainak száma növekszik, a mocsarakat lassan lecsapolják, és legelőfeltörésekkel nyernek újabb területet a növénytermesztés és állattenyésztéshez. 1858-ban ezen a településen is keresztülrobogott az első vonat, amely aztán Csabára is befutott. Egyre inkább kezdik Megyernek nevezni, 1871-ben már Doboz község része lesz, de az elnevezés területén elég sok volt már ekkor is a bizonytalanság, a Nagymegyer, Kismegyer, Dobozmegyer elnevezéseket is használták, ami a mai kutató munkáját gyakran meg is nehezíti. Utcanevek ekkor még nem léteztek itt, de az utcaszerkezet már megfigyelhető volt. Az 1888-as nagy csabai árvíz erőteljesen megrongálta az itt állt házakat, valamint a már ekkor létesült evangélikus elemi iskolát, de a település hamar újraéledt. 1901-től erőteljesen megmutatkozott a település neve, és hovatartozása rendezésének igénye, hiszen azon túl, hogy három néven is nevezték, egyre közkeletűbbé vált a Mezőmegyer elnevezés. Ráadásul anyatelepülése, Doboz 18 km-re feküdt tőle, míg Csabáról 2-re.

Új fejezet Mezőmegyer életében 1927. szeptember 1-én kezdődött, amikor önálló községgé nyilvánították, míg 1930. november 8-tól hivatalosan is viseli a Mezőmegyer nevet az addig Dobozmegyerként nyilvántartott nagyközség. Villanyvilágítás is csak 1927 óta van a településen, míg piac 1928 óta. 1929-ben létesítettek kövezett utat, amely összekötötte Békéscsabával, és már lassan a vasútjáratok is megálltak itt. De megszervezték a községi adminisztrációt és a tűzoltóságot is. Az első népszámlálást 1930-ban tartották.

A világháborúk viszontagságai után a község vezetése a kommunista rendszerbe tagozódott be, és az itt történt változtatások is ehhez igazodtak. A közművelődés 1958-tól vált kiemelt fontosságúvá a település életében. 1952-ben már kialakítottak egy művelődési otthont az egykori leventeotthonból, ahol mozi is helyet kapott. Igen ám, csak hogy ez az épület mindössze 170 főt tudott befogadni, közösségi összetartó ereje nem igazán volt, mint ahogyan az egyetlen presszó és a kocsma sem elégítette ki a művelődni vágyó emberek igényeit. Persze léteztek itt kultúrcsoportok: egy tánccsoport, egy 31 fős, főként nőkből állt énekkar, és egy öntevékeny színjátszó kör, akik színjátszó versenyeken mérették meg magukat, és önálló estekkel is jelentkeztek (Bródy Sándortól a „Tanítónő”, vagy Moliere-től a „Fösvény”). Ugyanakkor a nógrádi tájegységen is több előadással örvendeztették meg a helyi közönséget. Mindegyik csoport korábban csak iskolaépületekben próbálhatott helyszűke miatt. E színjátszó kör amatőr rendezője, „mindenese” Mekis Márton szlovák nyelv és irodalom-ének szakos tanár volt.

1958-től lett Mekis Márton az akkori művelődési ház igazgatója. A színjátszó kör mellett más, a rendszerbe illeszkedő programokat is meg kellett valósítania. A ház éves munkaterv szerint működött, egyeztetnie kellett a községi kulturális bizottsággal, valamint a termelőszövetkezet vezetőségével, és a nőtanáccsal. 1959-ben már varrótanfolyamot és ismeretterjesztő előadásokat is tartottak. Az amatőr színjátszó csoport még ebben az évben megnyerte a megyei színjátszó versenyt Orosházán. Az eredmények és a sikeresnek bizonyult programok nyilvánvalóvá tették, hogy a meglevő művelődési ház igen kicsi. Ezért az 1959/60 év fordulóján, a hagyományos óév-búcsúztató és újév-köszöntő rendezvények alkalmával elhatározták egy új épület létesítését. Vagy ahogyan a falukrónika tudósított:

„A művelődési háznak is kitűzték a helyét,
S ebben az új évben készítik a tervét.
Előkészületek folynak minden téren,
(Hogy) a ház épüljön, (a) 63-as évben.”

Hivatalosan az 1961. december 21-i tanácsülésen döntöttek az új épületről, amelynek költségét a hazafias népfront járási bizottsága vállalta. Az építéshez szükséges pénz 1960-64 között gyűlt össze. Ezek mellett a község lakosai társadalmi munkát végeztek, 3 év összidőtartam alatt mintegy 415 000 forint akkori értékben. Ebbe beletartozott a járdák és kövesutak építése, fásítás, és útkarbantartási munkálatok. 1964 folyamán azonban elkezdődött az akkor kisközségi státuszú település új művelődési házának építése. Próba-, és 170 fős előadótermet, könyvtárat, valamint klubszobát és szélesvásznú mozit is terveztek itt elhelyezni. Ütemterve szerint 1965. augusztus 20-ra kellett volna átadni. Az átadás egy héttel korábban történt meg, augusztus 13-án, háromnapos rendezvény keretei között.

A 13-án, pénteken megkezdődött ünnepségen Mekis Márton vezetésével és szervezésében idős kultúrcsoporttagok szólaltak fel, és elevenítették fel 20 év emlékeit. 14-én „Mindenből mindenkinek” című vegyes műsorral szórakoztatták a közönséget. 15-én Tóth Miklós 1963-ban íródott, „Jegygyűrű mellényzsebben” című 3 felvonásos vígjátékát mutatták be. A megnyitó után számos klub és kör várta a kisközség lakosit. Itt talált klubhelyre a fiatal házasok baráti köre, vagy nyugdíjasok összejöveteleire is volt már lehetőség, illetve szerveztek játékdélutánokat fiataloknak és időseknek. Az intézmény első igazgatója Mekis Márton volt, aki kiemelkedő munkájáért a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést kapta. Az 1970-es évekig igazgatta a házat.

A település önállósága véglegesen 1973. április 15-én szűnt meg Békéscsaba Város Tanácsa a 46/1973. (V. 16.) számú tanácsi határozata alapján. Mezőmegyer Békéscsabához csatlakozott.

Összegyűjtötte Szalay Ágnes

(Virágh Ferenc: Mezőmegyer történeti monográfiája. Békéscsaba-Budapest, 1990. alapján.)

Megosztás

Comments are closed